Ismét visszatekintés jön - 2010 nyarára.
Hosszú ideje készültünk már arra, hogy újra túrázzunk. Az előző életünkben mind a ketten sokat mentünk, de együtt még nem.
Én már többször jártam Cinque Terrében, de T. még nem, és mindenképpen szerettem volna megmutatni neki, mert szerintem különleges hely.
Ismét megállapítottam, hogy a mostanra sajnos már túl turistás lett...Számítottam erre, ezért nem is a klasszikus CT falvakban, hanem feljebb, a hegyen szálltunk meg, Volastrában. Ahogyan egész Cinque Terrében, itt sem érdemes használni az autót. A nemzeti park környezetbarát kisbuszai elég sűrűn járnak és CT kártyával ingyenesek, így könnyen le lehet jutni a többi faluba.
A második térkép a túraútvonal hálózatot mutatja: az alsó, a kék (blue path vagy sentiero azzurro). Ez az, amit a turisták általában végigjárnak. Szerintem júniustól szeptemberig a nagy részét érdemes elkerülni (kivéve, ha valaki bírja a tömeget...) A felső út, a piros (high path), erre már jóval kevesebben vannak és a túrák is nehezebbek. A teljes túraútvonal Portovenerétől Levantoig tart, átnyúlik a klasszikus CT határokon. Az alsó utakat rendes turistaként mi is bejártuk, ahogy kell. Harmadszorra is nagyon szép volt, de az amerikai hordák nélkül azért lényegesen élvezhetőbb lett volna.
A felsőre is készülünk :) Néhány adat erről az útról: összesen több mint 40 kilométer hosszú és egyben nagyjából 12 óra alatt lehet bejárni, a szintkülönbség az út során 1300 méter. A kék és a piros utat számos túraútvonal köti össze, nyáron egyelőre ezekkel próbálkoztunk.
Újrakezdő túrázóként ért azért bennünket néhány meglepetés :) A szállásunk egy nagyon kedves (az olaszon kívül semmilyen nyelvet nem beszélő) házaspár apartmanjában volt. Késő este érkeztünk meg és nem örültünk túlságosan, amikor kiderült, hogy kilencig van reggeli. Választásunk nem nagyon volt, másnap a hajnalinak tűnő időpontban kitámolyogtunk a reggelihez. Amikor mi még nagyjából félálomban voltunk, a szomszéd asztalnál egy idősebb német házaspár teljes menetfelszerelésben, dagadó vádlikkal már el is indult a hegynek felfelé. A házigazgda folymatos unszolása mellett megpróbáltunk lenyomni két étkezésnyi kaját, ami után iszonyú nehéz volt elindulni, mert inkább visszafeküdtünk volna aludni. Mire összeszedtük magunkat már legalább tíz óra volt, mikor elkezdtük keresni a túrajelzéseket. A templom mögül, ezzel a szakasszal indult a túra és már itt dögmeleg volt, nagyjából 30 C. A túraút egyébként nagyon változatos volt: láttunk gyönyörű panorámát, szőlőültetvényeket, völgyet és erdőt.
Arra egyáltalán nem számítottunk, hogy ennyire nehéz lesz a túra, mert előzetesen csak a távolságot néztük, a szintkülönbséget nem. Ahogyan arra sem számítottunk, hogy helyenként nem lesz meg az ösvény, és növényekbe kapaszkodva araszolunk majd a mélység mellett. Nem vittünk elég vizet, és nem volt semmilyen kalapunk vagy sapkánk sem. Persze azért túléltük...és megérte :)
Annyira kikészültünk, hogy Cornigliában aludtunk is egyet a strandon (ahová nagyjából száz lépcső vezet le és visszafelé természetesen ugyanennyi fel). Ez volt a jutalom Cornigiában: mézes, gyümölcsös házijoghurt. Mmm. Amikor visszaértünk Volastrába, nem hittük, hogy másnap is fel tudunk kelni. A szállásadónk szerintem csendben röhögött magában, mert másnap a reggeli után a maradékot becsomagolta nekünk az útra... A többi nap már jobban ment, aztán mégis kihagytunk hónapokat, mire itthon újra eljutottunk egy hegyre.
A második térkép a túraútvonal hálózatot mutatja: az alsó, a kék (blue path vagy sentiero azzurro). Ez az, amit a turisták általában végigjárnak. Szerintem júniustól szeptemberig a nagy részét érdemes elkerülni (kivéve, ha valaki bírja a tömeget...) A felső út, a piros (high path), erre már jóval kevesebben vannak és a túrák is nehezebbek. A teljes túraútvonal Portovenerétől Levantoig tart, átnyúlik a klasszikus CT határokon. Az alsó utakat rendes turistaként mi is bejártuk, ahogy kell. Harmadszorra is nagyon szép volt, de az amerikai hordák nélkül azért lényegesen élvezhetőbb lett volna.
A felsőre is készülünk :) Néhány adat erről az útról: összesen több mint 40 kilométer hosszú és egyben nagyjából 12 óra alatt lehet bejárni, a szintkülönbség az út során 1300 méter. A kék és a piros utat számos túraútvonal köti össze, nyáron egyelőre ezekkel próbálkoztunk.
Újrakezdő túrázóként ért azért bennünket néhány meglepetés :) A szállásunk egy nagyon kedves (az olaszon kívül semmilyen nyelvet nem beszélő) házaspár apartmanjában volt. Késő este érkeztünk meg és nem örültünk túlságosan, amikor kiderült, hogy kilencig van reggeli. Választásunk nem nagyon volt, másnap a hajnalinak tűnő időpontban kitámolyogtunk a reggelihez. Amikor mi még nagyjából félálomban voltunk, a szomszéd asztalnál egy idősebb német házaspár teljes menetfelszerelésben, dagadó vádlikkal már el is indult a hegynek felfelé. A házigazgda folymatos unszolása mellett megpróbáltunk lenyomni két étkezésnyi kaját, ami után iszonyú nehéz volt elindulni, mert inkább visszafeküdtünk volna aludni. Mire összeszedtük magunkat már legalább tíz óra volt, mikor elkezdtük keresni a túrajelzéseket. A templom mögül, ezzel a szakasszal indult a túra és már itt dögmeleg volt, nagyjából 30 C. A túraút egyébként nagyon változatos volt: láttunk gyönyörű panorámát, szőlőültetvényeket, völgyet és erdőt.
Arra egyáltalán nem számítottunk, hogy ennyire nehéz lesz a túra, mert előzetesen csak a távolságot néztük, a szintkülönbséget nem. Ahogyan arra sem számítottunk, hogy helyenként nem lesz meg az ösvény, és növényekbe kapaszkodva araszolunk majd a mélység mellett. Nem vittünk elég vizet, és nem volt semmilyen kalapunk vagy sapkánk sem. Persze azért túléltük...és megérte :)
Annyira kikészültünk, hogy Cornigliában aludtunk is egyet a strandon (ahová nagyjából száz lépcső vezet le és visszafelé természetesen ugyanennyi fel). Ez volt a jutalom Cornigiában: mézes, gyümölcsös házijoghurt. Mmm. Amikor visszaértünk Volastrába, nem hittük, hogy másnap is fel tudunk kelni. A szállásadónk szerintem csendben röhögött magában, mert másnap a reggeli után a maradékot becsomagolta nekünk az útra... A többi nap már jobban ment, aztán mégis kihagytunk hónapokat, mire itthon újra eljutottunk egy hegyre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése