Nosztalgia

Ma ahogy ültem a munkahelyemen, és néztem ki a - fejemből - az ablakon, eszembe jutott az az augusztusi délután, amikor teljesen hihetetlen módon a rekkenő hőségben alig húsz perc alatt hatalmas vihar lett a tengerparton Szardínián. A sziget dél-keleti részét barangoltuk be, és ott sok helyen nem úgy van, hogy táblával (vagy bármivel) jelzik strandokat. Hanem halad az ember lánya az autóval egy mellékúton, és feltételezi, hogy pl. balra van a tenger, keres egy földutat, és érzésre befordul rajta. Ha szerencséje van - és általában igen -, akkor talál egy gyönyörű partszakaszt, kevés emberrel. Mint amilyen ez.

Szóval üldögéltünk ezen a gyönyörűséges parton, és egyszer csak leszakadt az ég. Mi pedig ültünk a homokban és hagytuk, hogy csurom vizesek legyünk...
Állítólag akkor már öt éve nem esett Szardínián. Mielőtt a nagyjából egy napig tartó eső megérkezett, tényleg nagy volt a szárazság. A sziget déli részén (mi főleg ott voltunk) rengeteg állatot láttunk szabadon: birkákat, teheneket, baromfikat, sőt még lovakat is. A legtöbb helyen mindent kitettek esővízgyűjtőnek, ami csak a háztartásban feleslegesség vált.

Miután a parton esett, elindultunk vissza kocsival a közeli kisvárosba, Muraverába, ahol laktunk. Az utcánkban bokáig ért a víz és akkor még nem tudtuk, hogy a szállásunkban a falból is ömlik a víz :) Egy udvarház emeletén laktunk, ami két éve újítottak fel. Eső meg ugyebár öt éve nem esett...Az első sokk után valahogy mégiscsak nevettünk, pedig minden cuccunk elázott. Bemenni sem nagyon mertünk, mert nem tudtuk, hogy mi van árammal. A tulajdonos, egy velünk egykorú srác - akit amúgy sem láttunk soha mosolyogni - láthatóan úgy gondolta, hogy a helyzetért valamiképpen biztosan mi vagyunk a hibásak....
Muravera Szardínia dél-keleti partján fekszik. Amikor terveztük az utat, azért ezt a települést választottuk, mert Sarrabus tartomány partjait akartuk megnézni, és ez jó kiindulási pontnak tűnt.
Tapasztalataink szerint Sarrabus tartományban nem a hűdenagy jólét a jellemző, főleg a kisebb helyeken. Sőt, igazából megdöbbentő volt néha az épületek szegényessége, rossz állapota. Meglepő volt az is, hogy mennyire fejletlen a turizmus: üdülőtelepek, sok csillagos szállodák vannak ugyan, de kis panziók, bed and breakfastek alig.

Amikor szervezetem az utat, kifejezetten olyan szállásokat kerestem, ahol valamennyire bele lehet látni a helyiek életébe, vagyis nem szállodát, pláne üdülőtelepet (ezt a műfajt valamiért nagyon kedvelik a szigeten). Nem volt egyszerű feladat: saját fürdőszobás szoba elvétve akadt, apartman pedig egy hétnél rövidebb időre nem nagyon volt.

Ja, és mindez az átlagnál jóval drágábban, időnként megdöbbentő áron. Az ellentmondásosságot fokozta az is, hogy a szállodákon kívül - más európai, ennél sokkal kevésé szép tengerpartokkal bíró országokhoz képest – szerintem kevesen használják az internetet, ha van is weboldala a szállásnak, foglalni szinte lehetetlen rajta, az emailekre nagyon lassan válaszolnak, és az olaszon kívül nem lehet velük más nyelven kommunikálni. Hangsúlyozom, ez a déli-, dél-keleti rész, a sziget másik fele állítólag sokkal turistabarátabb.

Nomád, vad, kietlen - most ezek a jelzők jutottak eszembe. Ez kicsit az ott élő emberek mentalitására is igaz...

Specialitása az is Szardíniának (ez nem vonatkozik az egész szigetre, mert itt is vannak kivételek), hogy a tengerpartoktól bizonyos távolságban lehet csak építkezni. Ez nagyon jó, mert így sok viszonylag érintetlen partszakasz van még mindig. A hátránya azonban az, hogy alig van kifejezetten tengerparti szállás, a strandokra mindig oda kell menni, amihez valamilyen járműre van szükség. A legpraktikusabb a kocsi vagy a motor, mert a tömegközlekedés nem jellemző a déli részen. Azért is ez a legjobb megoldás, mert Szardínia a természeti értékeiről híres, nem a meseszép városairól, falvairól. Szóval legkevésbé sem érdemes úgy elképzelni, mint mondjuk Görögországot, ahol egymást érik a tengerparti falvak.Persze a déli parton is vannak olyan részek, ahol tombol a turizmus, mindent meg lehet találni egy helyen. Ilyen Villasimius és környéke, ahol valóban álomszép a part, de iszonyúan zsúfolt is, valamint Cagliari, a sziget fővárosa, mint egyébként kedveltünk. Hangulatos a vár, jó éttermek vannak. Lehúzással viszont itt találkoztunk először: van a főutcán egy olyan kocsma, ami a szárd ellenállás hangulatával és eredeti relikviákkal csalogatja be a gyanútlan turistákat. Nekünk a hirtelen összerittyentett barátságos ebéd száz eurónkba került (2008-ban).

Összegezve: nagyon másra számítottam, de teljesen beleszerettem Szardíniának a dél-keleti részébe. Sok helyen jártam már, de ilyen eszméletlenül szép tengerpartokat, mint Sarrabusban, ilyen mennyiségben sehol Európában nem láttam még. Hófehér homok, ezerfélekék víz, ami nem is hideg. Alapjában véve mindenhol nagyon finomakat ettünk, főleg halat. Több helyen kóstoltunk termelői bort is, ami kivétel nélkül jó volt. Egy azonban biztos, az Olaszországra vonatkozó elvárásokat és elképzeléseket itt félre kell tenni.