2010. november 8., hétfő

Börzsönyi eltévedés

Ma megtörtént velünk a kezdő túrázók egyik rémálma: ránk sötétedett az erdőben, ami miatt el is tévedtünk. Némi bolyongás után - egy kulcstartóval világítva - végül megtaláltuk a megfelelő utat. Az egyik tanulság, hogy kell vennünk valamilyen világítóeszközt, pl. egy fejlámpát.
A túrát a szokásos módon kezdtük: nem tudtunk időben elindulni, kétszer visszamentünk különböző otthon hagyott dolgokért, harmadszorra T. bakancsáért már nem fordultunk vissza :) Ez a másik tanulság, muszáj hamarabb felkelni és előző este összepakolni.



Perőcsény felé haladva az út mentén nagyon szép lovakat láttunk. Persze nem bírtuk ki, megálltunk itt is kicsit.



Már majdnem fél egy volt, mire elindultunk a faluból a P+on. Azt terveztük, hogy a Perőcsény-Salgóvár-Hollókő-Perőcsény útvonalon haladunk majd.
Olvastam korábban, hogy a P+ nem egy frakventált út, de azért azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. Kb. tíz perc gyaloglás után azt vettük észre, hogy eltűnt a turistaút. Egy szakaszon a kidőlt fák miatt nem is látszott az ösvény.


Ennek - velünk ellentétben - Bori nagyon örült, minden egyes kidőlt fál oda-vissza kb. hússzor átugrott.



Ezután viszonylag eseménytelenül telt az út. Megálltunk egy helyes réten, ahol vadetető és vadászles is volt. Kicsit keresnünk kellett, hogy merre megy tovább a P+, de aztán megtaláltuk.



Haladtunk tovább a Salgóvár felé, de addigra már fél három lett, ezért úgy döntöttünk, hogy egy ösvényen levágjuk az utat a Holló-kő felé. Ez nem volt kifejezetten nyerő ötlet, nagyjából harminc percig függőlegesen mentünk, kb. 300 méteres szintemelkedés leküzdve. Majdnem belehaltam. Aztán végre felértünk a Holló-kőhöz, és azt éreztem, hogy minden fáradtságos méter megérte a szenvedést.



Ez már a sima P mentén van, ahol szintén nagyon tetszett a Vad tető és a Jancsi hegy is.

 

Itt már nagyon sötétedett, pedig még legalább egyórányira voltunk Perőcsénytől. Kicsit aggódtam, mert az egyértelmű volt, hogy nem érünk vissza a kocsihoz világosban. Megszaporáztuk a lépteinket, de a gyors haladást akadályozta, hogy eléggé kőomlásos volt a hegyről lefelé tartó szakasz. Csúszkáltunk, és a T. bokájának sem tett túl jót a dolog (a bakancsa ugyebár otthon maradt).



Még úgy húsz percre voltunk Perőcsénytől, amikor teljesen lement a nap. Megtekintettük a gyönyörű csillagos eget, tényleg megpróbáltunk sietni egy kicsit, majd egy idő után az tűnt fel, hogy nincsenek jelzések. Térkép, GPS, egyeztetés, visszafordulás. Újra az ösvényen. Negyed óra gyaloglás a sötétben kárba ment. Onnantól kezdve T. a kulcstartós ledes lámpával pásztázta végig a fákat, és szerencsére hamarosan beértünk a faluba. Még szerencse, hogy fél hat körül majdnem tíz fok volt, annak ellenére is, hogy november eleje van...de minden jó, ha a vége jó, megyünk még a Börzsönybe.

2010. szeptember 22., szerda

Még több gesztenye

Felcsigázta az érdeklődésemet a gesztenye-téma.



Azt tudtam, hogy Olaszországban több helyen is tartanak gesztenye fesztiválokat, de meglepődtem, hogy ennyi helyen. Toszkánában például októberben minden hétvégére jut fesztivál, van olyan amelyik egész hónapban tart.
Kiváncsi vagyok, mekkora tömeg lesz Marradiban...kicsit aggódom is emiatt.




Az hagyján, hogy a gesztenyés toszkán táj milyen szép ősszel (ez a kép például Garfagana tartományban készült), de nagyon finomakat is lehet enni (és akkor még nem írtam a csiga- és a gombafesztiválokról...). A sült gesztenye, a gesztenyelekvár, a gesztenyesör, a gesztenyepálinka, a gesztenyelisztből készült polenta, a toszkán gesztenyetorta mellett jellemzően vaddisznós, szarvasgombás ételeket is lehet kóstolni ezeken a rendezvényeken.



Olvastam egy regényben, hogy Toszkánában a II. világháború idején előfordult, hogy a gesztenye volt az emberek egyetlen eledele, helyettesítette a húst is. Hónapok alatt füst felett kiszárították, majd a molnár megőrölte. A nehéz időkben sokan gesztenyelisztből készült kenyérrel vészelték át a teleket, ami szinte ehetetlenül kemény volt.
Egyébként a világ legnagyobb és legöregebb gesztenyefája is Olaszországban van, Szicíliában. A botanikusok szerint akár négyezer éves is lehet a Castagno dei Cento Cavalli, a Száz Ló (vagy Lovas) Fája, ami az Etna keleti oldalán áll, Sant'Alfio település határában. Az átmérője nagyjából hatvan méter. A nevét állítólag onnan kapta, hogy a lombja egy vihar idején száz lovasnak adott menedéket :)

2010. szeptember 20., hétfő

Faentina és gesztenye fesztivál

Hónapokkal ezelőtt vettem két repülőjegyet Forliba egy hosszú hétvégére. Csak nagyjából tudtam, hogy hol van ez a kisváros, de mivel a jegy hihetetlenül olcsó volt és Olaszországba lehet utazni, nem nagyon aggódtam.
Néhány héttel ezelőtt aztán nekiálltam a szervezésnek - és ahogy ez ilyenkor lenni szokott - hosszú órákat töltöttem el a net előtt, hogy kialakítsam a végleges programot.
Ha az ember Forlíban száll le, logikusan a környéket nézi meg: Ravennát, Bolognát és a Pó-deltát. Az első terv nálunk is ez volt, de a párom valahogy mégsem lelkesedett eléggé. Mutogattam neki képeket a mozaikokról, érveltem azzal, hogy Bologna állítólag Olaszország éléskamrája stb., de csak hümmögött.
Elkezdtem gyártani a B-tervet. Némi keresgélés után ráakadtam a Faentinára, ami osztatlan sikert aratott, így aztán átszerveztem mindent :) A végeredmény: Forliból Faenzába megyünk (szomszédos települések), onnan Firenzébe, majd két nap múlva vissza a Faentinán.
Először a Faentináról: az 1893-ban átadott, 101 kilométer hosszú mesebeli vasútvonal Ravennát - valójában Faenzát - köti össze Frirenzével az Appenineneken keresztül. Nemcsak a vonat mesebeli, hanem az út is, mert számtalan építészeti műremeknek is beillő hídon vezet át, a leghosszabb majdnem kétszáz méter hosszú.



A képeket elnézve nem véletlenül írták azt több helyen is, hogy ez az egyik legromantikusabb vonatút Olaszországban. Nem csak a szó konkrét értelmében "slow travel" :) A történelmi hangulatú mozdony csak vasárnaponként jár, egyébként a mindennapi változat közlekedik.



Miután eldöntöttük a vonatozást, kellett egy kis szerencse is. Azzal sem lett volna semmi baj, ha egyszerűen csak leszállunk ott, ahol megtetszik valami, de az egyik településen, Marradiban éppen az utazásunk napján lesz a 47. gesztenye fesztivál (Sagra delle Castagne). Remélhetőleg eszünk a híres, leginkább gesztenyepitének fordítható süteményből és megkóstolunk minden más gesztenyés ételt és italt is. (A képek a 2008-as fesztiválon készültek és a flickr-ről származnak).



Ezután továbbutazunk a Faentinán, ami már Toszkánában jár, Mugello tartományban. Borgo San Lorenzoban kétfelé ágazik a vasúti pálya, Firenzét két irányból lehet megközelíteni. Mi a Sieve majd az Arno folyó mellett végigfutó utat választjuk, és ha még egy-két helyen leszállunk, estére akkor is Firenzében vagyunk. Biztosan megállunk Pontassieveben, mert lényegében itt van a szállásunk.



Egy napot Firenzében töltünk, majd a Faentina másik ágán visszautazunk Faenzába. Remélem marad időnk rá, hogy ezt is megnézzük a hazautazás előtt.

2010. augusztus 13., péntek

Mykonos: ha nem csak pihenni akarunk

Amikor korábban voltam Mykonoson, még sokkal jobban foglalkoztatott a bulizás. Akkor még általában úgy szerveztem a nyaralásokat, hogy legyen valami igazán szép tengerpart, legyenek látnivalók, és lehessen azért bulizni is. Mykonos azon kevés helyek egyike, amely ezeknek a kritériumoknak maximálisan megfelel.
Mykonos legjellegzetesebb látnivalói a 16. században épített szélmalmok. Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a sziget azon fontos kereskedelmi utak csomópontjában helyezkedett el, amelyek Velence érintésével Európába és Ázsiába tartottak. Annak érdekében, hogy az emberek a megőrölt gabonával könnyen lejuthassanak a kikötőig, a malmok zömét a város nyugati részén létesítették. Talán egy még működik is közülük.


2010. augusztus 12., csütörtök

Mykonos újra

Egy hét alatt két sziget is megjártam, két országban :)
Mykonos nagyon rohanós volt és őrült drága. Tulajdonképpen már az ötlet is őrültség volt, hogy 3 (!) napra meglátogassam ott a barátnőméket, de utólag persze ez már teljesen mindegy...